Vélemény

Fülszöveg

A hatalmas sikerű fantasy debütálás, A vér éneke New York Times bestseller folytatása!

Hazatérése után Vaelint az új király kinevezi az Északi Végek várurának. A megfáradt harcos azt reméli, végre békére lelhet ezen a kietlen, fagyos vidéken, távol a királyság hazugságaitól és intrikáitól. Ám a vér énekével megáldottak nem élhetnek csendes életet.

Sok ellenség elhullott Janus király háborúiban, de nem minden legyőzött halt meg, így Vaelin célponttá válik, nem csak azoknak, akik bosszúra szomjaznak, hanem azok számára is, akik tudják, mire képes.

A Hit alapjai megrendültek, a királyságban egyre többen beszélnek nyíltan uralkodóváltásról. A vér éneke felbecsülhetetlen segítőtárs az ilyen vészterhes időkben, de használója az igazi hatalom töredékét birtokolja csak azokhoz képest, akik ismerik titkait. Valami ugyanis a királys&faacute;g ellen vonul, valami, ami szörnyű erőknek parancsol, és Vaelinnek rá kell ébrednie: a végső megsemmisüléssel szembenézve még a legkelletlenebb kéz is kész kardot rántani.

„Lényegében 2014 legjobb hősi fantasyje”

Fantasy Book Critic

Műfaj: szórakoztató irodalom, fantasy

Kiadó: Fumax, 2015.

Oldalak száma: 712 oldal

Eredeti cím: Tower Lord

Saját példány

Hollóárnyék-trilógia 1. kötete (az elsőről itt írtunk)
Beleolvasni a kiadó honlapján (itt) tudsz (44 oldal, 2 fejezet)

Megmondom őszintén, ha nem lenne az a fránya kihívás, amiben el kell olvasni nagyon sok tavalyi megjelenésű fantasyt, akkor ezt a könyvet most nem olvastam volna el valószínűleg (vagy legalábbis nagyon kellett volna piszkálnia vele L-nak), mert az első kötetet nem igazán szerettem, nekem nem adott az semmi újat, semmi jót. Nem volt könnyű felvenni a fonalat sem, már szinte semmire sem emlékeztem belőle (de ahogy valamelyik nap olvastam, a harmadik kötet szerkesztője se sokra emlékszik a harmadik kötet szerkesztése közben :D )		Az első része a Hollóárnyék-trilógiának nekem nagyon tetszett. Nagyon kíváncsi voltam a következő részére is, és nagyrészt azt is kaptam a kötettől, amit vártam tőle. Vaelin története folytatódik, új karaktereket ismerhetünk meg részletesebben, és összességében megint kapunk egy tisztességesen összehozott fantasyt. Sok harccal és szerteágazó történettel. De annak ellenére, hogy élveztem a könyvet, egy kis hiányérzetem is volt folyamatosan. Kicsit kevesebb erőszakot, kevesebb cselszövést, brutalitást, történetet, információt, stb. kaptam, mint amit szerettem volna. Az a tipikus középső kötetes problémakör, ahol érzi a ember, hogy igen, ez nagyon jó, de azt is, hogy oké, ez egy átvezető rész, még úgy is, hogy bír önálló tartalommal is.
Nem rémlik semmi, csak mentek és csináltak dolgokat, nem tudtam rajta elgondolkodni, csak olvastam a betűket, ha volt is valami logikátlanság benne, nem vettem észre (mert nem érdekelt) Logikus történetvezetés: 4 / 5		Mikor olvastam, nem éreztem, hogy összezavarodnának a dolgok. Legalább is a világ szabályrendszerei nem voltak áthágva, vagy nem volt érezhető, még ha nincs is minden megmagyarázva egyelőre. Logikus történetvezetés: 5 / 5
Az előző kötet szerintem túlírt volt, ezt most sokkal jobb volt olvasni, nem nagyon volt átlapozott oldal (bár felesleges bekezdések azért akadtak, pl. a legizgalmasabb részeket törték meg, ami az olvasó kínzása szerintem) Vastagság, terjedelem: 4 / 5		Megfelelő tartalomhoz megfelelő vastagságú könyvet kaptunk, nem volt különösebb bajom a könyv ezen részével. Valószínűleg úgy lett volna tökéletes, ha ehhez a vastagsághoz némileg több tartalom társul. Vastagság, terjedelem: 4 / 5
A könyv élvezhető, jó olvasni, határozottan jobban sikerült, min A vér éneke. Azért még van hova fejlődnie Ryannek, a karaktereken, leírásokon még lehetne csiszolni, hogy közelebb érezzem magam a könyvhöz Élvezhetőség: 4 / 5		Határozottan jó könyv, élvezhető is, leszámítva, hogy érezhető rajta, hogy átvezető rész. Nem azzal van a baj, hogy ne lenne pörgős vagy izgalmas, csak mindezek ellenére nem annyira jó, mint lehetett volna. Élvezhetőség: 4 / 5
Az előző kötetben élveztem az elején a tanulási fázist, szerintem az jól volt kitalálva és megvalósítva, aztán leült az egész a felnőttéválással. Ebben a kötetben a szereplők már felnőttek, viszont most érdekelt, kivel mi történik. A történet több szálon fut, ez is jót tett a könyvnek, és minden szereplőben találtam valami kedvelhetőt, és ami szerintem nagyon érdekes, hogy a női szereplők jobban sikerültek (pedig ugye férfi az író), mindegyiket kedveltem, attól függően, éppen melyikük történetét olvastam :) Ugyanolyan jó volt a barbár Davoka karaktere, mint a hercegnő Lyrnáé és a kis harcias Reváé (akiről fogalmam sincs, hogy néz ki, mert én az első pillanat óta Ciriként látom őt magam előtt, a Vaják-sorozatból). A csataleírás a kedvenc részem és sajnálom, hogy kevés derült ki a vér énekéről, még homályos az egész Történet, karakterek, világ: 4 / 5		Vaelin története tovább folytatódik, jó pár új karaktert megismerhetünk, többnyire mindegyik kedvelhető is, van mondanivalójuk, és nem csak úgy tengnek-lengnek a világban. Van ok és okozat, tehát van mozgatórugója a cselekedeteiknek, a világ is szépen le van festve. A kedvencem a nagy cica benne :) Mindezek ellenére nem éezem azt, hogy ebbe a részbe az író beleadott volna mindent. Gondolom tartogatja a puskaport a fináléra. Történet, karakterek, világ: 4 / 5
Nem letehetetlen, de azért egy picit sajnáltam minden fejezet végét, amikor nézőpontot váltottunk, mert biztos, hogy éppen nem arra a karakterre voltam kíváncsi, aki következett és kicsit túl sok idő is telt el addig, amíg megbarátkoztam vele (aztán vége lett a fejezetnek és kezdődött minden elölről) Letehetetlenség: 4 / 5		Jó könyv, jó olvasni, el lehet benne merülni és félre is lehet tenni, ha éppen más dolga van az embernek. Beszippant ugyan magába jó párszor, de el is enged, és hagyja, hogy tedd a dolgod. Letehetetlenség: 4 / 5
Igényes könyv, keménykötést kapott, néha előfordul egy-egy hiba, térkép is van, még nem esett szép lapjaira, a fordításban sem vettem észre semmit. A borító szép, de semmi extra, mert nem kapcsolódik a könyvhöz (és ahogy elnézem a többi kiadást, azok sem jobbak, sőt) Szerkesztés: 4 / 5		A borító tulajdonképpen nem rossz, de különösebben nem is tetszik. A könyv jó fogású, és kényelmes. A szerkesztéssel sem volt gondom. Szerkesztés: 5 / 5
Összesen: 24 / 30		Összesen: 26 / 30
Kellemes csalódás volt az első kötet után, nem bántam meg, hogy elolvastam, várom a befejező kötetet, ami elvileg idén várható. Nem lett kedvenc sorozat, az író sem érdemli még meg, hogy kedvenccé avassam, de ez a trilógia egy ígéretes kezdés, ebből még bármi lehet. Kinek ajánlom? Aki szereti a lassú fantasyt és nem vágyik abercrombies vérengzésre, és nem hiányoznak neki a varázslók és az orkok		Tetszett nekem, ez egy JÓ könyv. Mármint minden értelemben az. Lehetett volna kiváló is, de nem az lett. Lehet, hogy csak nem volt ihlete az írónak, de lehet, hogy csak azért lett ilyen, mert tartalékolja a puskaport. Mindenesetre élvezhető, érdemes elolvasni, és azoknak, akik fantasy-rajongók és/vagy olvasták az előző részt, kötelező darab!

Idézetek

Pár kedvet hozó, vagy éppen elrettentő idézet, véletlenszerűen. És Spoilermentesen!

"Fényűzésben nevelkedtem." (első mondat)

"– Ha kövér volt és bolond,miért mentél hozzá?
Orena úgy nézett rá,mintha nem értené a kérdést.
– Mert jól keresett."

"Harmincnégyes, aki még mindig bizonytalankodott a nevével kapcsolatban, Drakerrel gyakorolta a királysági nyelvet, bár a lecke nagyrészt a trágárságok helyes kiejtését taglalta.
– Nem – rázta bozontos fejét a medveszerű bűnöző. – Disznóbaszó, és nem baszódisznó."

"-Ha a csillagok sem állandóak az égen, akkor semmi sem állandó. Semmi sem tart örökké, minden átmeneti és örökké változik. – Elfordult az égtől és szembefordult a kalózzal. – Semmi sem állandó, uram. Nincsen olyan előre elrendelt út, amit ne lehetne megváltoztatni."

"– A legjobban úgy kerülhetünk el egy csapdát – szónokolt a Pajzs –, ha megöljük a kurafit, aki csapdát állítana nekünk, még azelőtt, hogy alkalma lenne megtenni."

"Az apja háza egykor hatalmasnak, roppant várnak tűnt a kisfiú szemében, aki hősi képzelgésében szaladgált a folyosókon és udvarokon, és fakardjával sakkban tartotta a szolgákat és háziállatokat egyaránt. Az ágaival a rézsútos tető fölé terülő hatalmas tölgyet választotta főellenségéül, hiszen az óriás azért jött, hogy lerombolja az erődjüket. A gyermeki elme illékonysága gyakran baráttá változtatta az óriást; ilyenkor kényelmesen elhelyezkedett a vastag karjaiban, és onnan figyelte az apját, aki csatalovát edzette az istálló és folyópart közötti holdnyi füves területen."

"– Szereted a férjeidet?
A lonak arca egyszerre megkönnyebbült, és felnevetett.
– Ez a ti szavatok.
– Mit mond a lonak?
– Ulmessa. Nagy és mély érzelem. Érzelem olyanok iránt, akik nem a véredből valók.
– Ezt érzed irántuk?
– Néha, amikor nem csinálnak olyan ostobaságot, amiket általában a férfiak szoktak."