Személyes - Rövid beszámoló egy pénteki "meglepetésről"

Péntek délután Pesten volt dolgom, majd miután azzal végeztem, kitaláltam egy apró meglepetést embernek.

Kezdődött úgy, hogy visszavittem egy könyvet a boltba, mert nyomdahibás volt. Mivel ajándékba szántuk, tettem vele egy próbát. Szó (és nyugta) nélkül kicserélték. Jó dolog törzsvásárlónak lenni :)

Aztán tettem egy próbát a Nyugatinál a metróval. A Ferenciek teréig szerettem volna utazni, de persze pont akkor ütött ki tűz (pár megállóval odébb), amikor utazni akartam. Úgyhogy elgyalogoltam (aznap már másodszor) a Blaháig. Ott fel a buszra, meg sem álltam Kelenföldig. Na, itten van ám a lényeg.

Vártam tehát embert a munkahelye előtt, a keskeny utca túloldalán. Közben smseztünk, hogy hol találkozunk, jobb ötletem nem lévén az Aréna plázát mondtam (nem tudta, hogy megvárom).

Valamikor negyed hat körül ki is jött, én meg mantráztam: Ne vegyél észre, ne nézz ide, ne vegyél észre - meg akartam lepni.

Na, ez annyira jól sikerült, hogy tényleg nem vett észre, elindult a busz felé, én meg utána, hogy majd mindjárt jól meglepem.

Azt tudni kell emberről, hogy ő van vagy 190 magas, én meg kb 165, szóval ami neki egy lépés, az nekem három. Ő ment, én követtem szaporán, de ahelyett, hogy csökkent volna a távolság, inkább nőtt.

A man running late at night
 along the " Leie"
Előkapartam a telefonom, hogy felhívjam, a meglepetés bár nem jól sikerült, de álljon már meg, mert sose érem utol.
Persze ezzel is veszítettem a tempómból, ő meg nem hallotta, hogy cseng a telefon.

Közben át is jött az én oldalamra az utcán, és még akkor se szúrt ki, amikor körülnézett.

A táv egyre nőtt, közben már el is veszítettem szem elől, úgyhogy összekaptam magam, és a párás idővel dacoló tüdőmmel futásnak eredtem. Kanyarogtam a panelek között.

 - Figyelem, a következő mondatok nem hagynák el egy úrikisasszony ajkait, szóval csak óvatosan -

Valahogy így:

Én: Mé' siet ennyire? Várjá' máááá'!
...
Én: (át a füvön): Tuti beleléptem pár kutyaszarba. Csak bele ne essek. Arccal. Seggel se jobb.
...
Én: Még egy kanyar. Csak neki ne fussak valakinek a sötétben.
...
Én (át az úton): Tuti minnyá elütnek. De akkor legalább idefigyel. Bár kinézem belőle, hogy a csatt sem érdekli.
...
Én: Még mindig nem látom. Hopp, egy idős pár.
...
Én. Kiköpöm a tüdőm. Neeem való nekem ez a párás szmogos levegő, meghalok.
...
Én: Már látom! Méééég egy kicsit, kibírom. K.rvaerős vagyok! Fuss, fuss, fuss, minnyá vége.
...
Én: Már csak 50 méter.
...
Én: Már csak 20 méter.
...
Én: (beér a buszmegállóba a 7-es busz, ember elkezd sprintelni a buszhoz): Ne fussá' el előlem, bazmeg!!!!
...
Én: Meghalok. Itt esek össze. Felszáll a buszra. Itt hagy. Köcsög.
...
Én: (visszapattanva a buszról, majd ember kabátjában megkapaszkodva): Kabbeeeeee (fújtat, haldoklik, meghal)

10 perc múlva (amikor már kaptam levegőt - ti. asztmás vagyok): Minek neked telefon? :D


----

Aztán tényleg elmentünk az Arénába, ettünk vacsit, közben kitaláltuk, hogy megnézzük a Futótüzet, 8-kor adták.
Fel is mentünk a mozihoz, de akkora sor állt a pénztár előtt, hogy ha ránk is került volna a sor 8-ig, akkor se lett volna már helyünk szerintem.

Lusták voltunk, hagytuk a fenébe az egészet, elgyalogoltunk a Keletiig. Ott kb. az orrunk előtt ment el a vonat. Mivel szomjasak voltunk a vacsi után, elindultunk beszerző körútra, de le volt zárva a fél pályaudvar, amit furcsálltunk is, odamentünk, akkor gördült be egy gőzmozdony, jól megnéztük magunknak, aztán hazajöttünk.

END - @m

Nincsenek megjegyzések: