Egy kis technológia - E-book olvasók és egy Nook Simple Touch

E-book olvasók

Az e-könyv olvasó (avagy e-book olvasó) elektronikus könyvek olvasására alkalmas speciális számítógép. Speciális kialakításuknak köszönhetően sokkal inkább alkalmasak elektronikus szöveges tartalmak olvasására, mint a többi fent felsorolt eszköz, mivel jellemzőjük az alacsony fogyasztású processzor, a napfényben is olvasható háttérvilágítás nélküli e-papírkijelző, ami alig fogyaszt áramot, továbbá könnyűek és egyszerűen kezelhetőek.

Sokáig fel sem ötlött bennünk, hogy e-book olvasót vegyünk, mert egy könyvnek, amit az ember kézbe vehet és lapozgathat, hangulata van, jó illata, ki lehet tenni a polcra, stb. De a helyzet úgy hozta, hogy alapos megfontolás után mégis beszereztünk egy e-book olvasót. Így tehát, miközben e sorokat írom, már egy Nook Simple Touch boldog tulajdonosai vagyunk. A döntésünkben sok szempont közrejátszott, a továbbiakban ezt kifejtve szeretnénk segíteni azoknak, akiket esetleg érdekel ez a téma.


Miért NE vegyünk e-book olvasót?

  • Mindenképpen egy egyszeri nagyobb összeget be kell fektetni, amiből akár vehetnénk könyveket is
  • Elektromos, így néha tölteni kell
  • Komolyabb baja lesz egy kis foltnál, ha leöntjük véletlenül
  • Sajnos kevés új könyv jelenik meg e-könyvként is
  • Ráadásul a legtöbb helyen annak ellenére, hogy nincs hozzá semmi anyagköltség elég borsos az áruk is
  • Nem lehet úgy lapozgatni, mint egy papír könyvet
  • Nincsen jó könyvillata

Miért VEGYÜNK e-book olvasót?

  • Kicsi, így könnyen elfér, bárhova magunkkal vihetjük
  • Egy e-book olvasón akár több ezer könyv is elfér
  • Egyre több könyv jelenik meg valamilyen digitális formátumban is
  • Egy e-könyv valamennyivel mindig olcsóbb mint a papír alapú testvére
  • Nem kell semmilyen műszaki tudás a kezeléséhez
  • Ha nehéz olvasni a szöveget, könnyedén állíthatunk a betűméreten
  • Nem kell könyvjelző, mert tudni fogja hol jártunk az adott könyvben
  • Nem olyan, mint egy telefon akksija, egy töltéssel akár másfél hónapig is lehet használni
  • Különböző szakkönyvek gyorsan elavulnak, és utána csak a helyet foglalják a polcon, itt könnyen lehet tárolni, vagy akár törölni is őket
  • Könnyedén kereshetünk a könyvben
  • Vagy ugorhatunk egy adott fejezethez
  • Vagy írhatunk megjegyzést
  • Vagy jelölhetünk ki idézeteket
  • Rengeteg ingyenesen elérhető e-book van
  • stb.

Milyen e-book olvasót vegyünk?

  • Egy e-book olvasónak az a feladata, hogy könyveket tudjunk rajta olvasni, tehát nem kell, hogy komplett médiaközpont vagy szuperszámítógép legyen, ezért az egyik legfontosabb, hogy legyen olcsó
  • Mindenképpen e-ink papír kijelzővel rendelkezzen (nem, a tabletek nem játszanak)
  • Lehetőleg ne valamilyen nevenincs kínai márkát válasszunk, hanem olyan cég készülékét, ami mögött van valamilyen komolyabb infrastruktúra, így alapos okunk lehet feltételezni, hogy nem valamilyen használhatatlan kacatot fogunk majd használni
  • Legyen a kijelzője érintésérzékeny, mert sokkal kényelmesebb úgy lapozni, mint gombokat nyomkodva, valamint könnyebb kezelni gépeléskor a virtuális billentyűzetet, mint például nyilacskákkal odanavigálni valamely betűhöz
  • Lehetőleg rendelkezzen legalább WiFi -vel, bár ez alapból nem szükséges, de a későbbiekben még jól jöhet nekünk
  • Legyen benne legalább 2 GB memória

Miért pont a NOOK Simple Touch e-book olvasót választottuk?

2 komolyabb e-book olvasó gyártó van, ami nálunk szóba került, az Amazon és a Barnes&Noble, valamint nézegettünk sokáig más, kevésbé ismert gyártót is, de azokat igen gyorsan el is vetettük.
Mindkét gyártónál a legalacsonyabb kategóriás készülékeket nézegettük, a már fent említett okok miatt.
Mindkét készülék 6" -os kijelzővel rendelkezik és 800x600 -as felbontással, ami szép, éles képet biztosít, van benne WiFi2GB memóriája van, valamint e-ink kijelzője, és az akksijuk is kb. ugyanannyi ideig bírja, az áruk is közel azonos a hivatalos oldalon.

A Nook-ban ezért az árért már érintőképernyő van, valamint van benne SD-kártya olvasó is, így bővíthetjük a memóriáját, ha akarjuk akár 32 GB -ig. Valamint a Nook még ezeken felül Android alapú is, így ha valaha is kedvünk tartja, a neten található leírások alapján akár le is cserélhetjük a romot, és egy kis tudású tablet pc-nek is lehet akár használni.

Mint látható, bőven volt ok, amiért a Nook lett a kiválasztott. Fontosnak érzem leírni, hogy aki e-book olvasót akar venni, annak érdemes külföldről lerendelni azt, mert a magyar áraknak kb. a feléért meg lehet szerezni.

Nekünk az olvasó + tok + kijelző védő fólia + ajándék lámpa 20 000 Ft alatt volt, újonnan, 1 év garival. Az olvasó Angliából 3-4 nap alatt megérkezett, a toknak kellet 1,5 hét (talán Kínából jött).


Mi a véleményünk a NOOK Simple Touch e-book olvasóról?

  • szép, éles képet ad
  • könnyű kezelni
  • van benne szótár, (igaz csak angol, de ügyeskedéssel lecserélhető - haladó felhasználóknak)
  • pontosan kezeli az érintéseket
  • könnyű benne kategorizálni különböző "polcokra" a könyveket
  • még nem kellett direkt tölteni, mert elég volt neki mindig az az idő, amikor a számítógéphez volt kötve, hogy rá legyenek másolva a könyvek
  • könnyű
  • szép a formatervezése
  • jó a fogása
  • megérte

Én nagyon ellene voltam ennek az e-bookos trendnek, mert a könyv az csak könyv, jó lapozgatni, végigsimítani a gerincét, érezni az illatát, de csak győzött a kíváncsiság (és a muszáj, na meg a kütyümánia), és választottunk egy egyszerű készüléket.
Azóta le is nyúltam embertől, ő még nem sokat használta, de én elégedett vagyok vele (igen, van lelkiismeretfurdalásom, na de ha egyszer olyan szééép :) )
Én nem bántam meg, hogy beszereztük ezt a kis készüléket, nagyon hasznosnak bizonyult, és bár először ódzkodtam az e-book olvasóktól, de kellemes meglepetés lett. Aki gondolkodik azon, hogy beszerez egyet magának, de még nem döntötte el, azt mindenképpen buzdítom a megvételére mert hasznos, aki pedig még nem gondolkodott el a vételén, annak pedig bátran ajánlom!

Tanácsok


  • Mindenkinek ajánlom a Calibre e-book kategorizáló program beszerzését, ami elérhető az összes fontosabb platformra, könnyű használni, képes a különböző e-book formátumok közötti konvertálásra, az e-book rendszerezésére, a cím, szerzői és egyéb adatok kezelésére, valamint a könyvek eszközre való feltöltésére is, a feleségemmel egymástól függetlenül (Windows-Linux) ugyanezt kezdtük el használni és nagyon hasznosnak bizonyult.
  • Ha nem akarunk fizetni könyvekért, akkor rengeteg elérhető ingyen is például a Magyar Elektronikus Könyvtárból, vagy Titkos Tudás Tárháza oldalról, vagy az angol Project Gutenberg oldalról, de akár a Google Könyvek között is találhatunk kedvünkre valót, de egyik kedvenc írónk Brandon Sandersonnak is van egy teljesen ingyen elérhető fantasy regénye a Warbreaker, de a konyv-olvaso oldalon is találhatunk pár ingyenesen letölthető magyar és angol könyvet is.
  • Érdemes beszerezni szerintem az e-book olvasó mellé egy megfelelő tokot is, egyrészt így a megfelelő tokkal úgy is kinézhet, mint egy valódi könyv, másrészt-  és ez a fontosabb -, hogy megvédjük a sérülésektől.

Képek

Nook Simple Touch
Nook Simple Touch
Kindle

Koobe

Megjegyzés küldése