Vélemény - Pro&Kontra - Suzanne Collins: Futótűz

Fülszöveg

A Kapitólium dühös.
A Kapitólium bosszúra éhes.
A Kapitólium vért akar látni.
És az igazi harc csak most kezdődik.

Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt.
A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban.

Műfaj: szórakoztató irodalom, fantasy (sci-fi)
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalak száma: 404 oldal
Eredeti cím: Catching fire
Kölcsönkapott könyv

Vélemény


Még mindig nem a kedvencem ez a sorozat…
Oké, az írónő szépen megoldotta a történetvezetést, és igen, még mindig függővé tesz a könyv olvasása, de nem értem, miért… Tényleg nem…

Irritál Katniss picsogása… Ahogy a folyamatos E/1 is… A kis apró logikai bukfencek… Az elírások… A következetlenségek… A borzalmas időtlenség (sose tudom, épp' hol járunk az időben / napszakban / évszakban)… De az is, hogy semmi nincs kifejtve… Nem akarok szájbarágós történeteket olvasni, de azért jó lett volna, ha ebből a fantázia által teremtett világból nem csak annyit tudok meg, mi az aktuális haj-smink-ruha divat a Kapitóliumban… Meg hogy nagyon nagy a szegénység, nem telik ennivalóra, és bár mindenki kemény fizikai munkát végez, mégis él és virul, járványokról meg nem is hallanak… Cö-cö-cö…

Olvasom a következőt… De miért??? Nem értem magamat…

Már az előző részért sem voltam oda, de a könyv befejezésekor, és az idő múlásával, ahogy visszagondoltam arra milyen is volt, ez az érzés csak fokozódott.

Ettől függetlenül, nekiálltam elolvasni a folytatását, hátha jobb lesz, nos, nem lett. Azt hiszem, a főszereplő lány nálam elérte a nem túl megtisztelő legirritálóbb főhős címet. A könyvről mit is lehetne mondani, olykor vannak benne élvezetes részek, de legtöbbször csak azért olvasod, hogy haladj vele. A történet szinte teljesen kiszámítható, jellemfejlődésről ne nagyon álmodjunk. Ne értsetek félre, olvastam már rosszabb könyvet is, és előre láthatólag már ugyanazokat a kliséket a 3. könyvben nem tudja elsütni az írónő újra, de ebben a részben olyan érzéseim voltak, hogy szinte az első könyvet olvasom, amiben csupán ez-az át van írva, illetve ugyanaz a kellemetlen érzés, hogy a könyv története bizony innen-onnan össze van lopkodva. Sőt talán erre még jobban igaz ez, mint az első részre...

(Sziget ahol bizonyos időközönként, adott helyeken, az ott egymás ellen harcolókat, életveszélyes támadás éri, ezért olyankor jobb nem azokon a helyeken lenni... Na ne már... Nem ismerős valahonnan? Battle Royal?)

Pedig ezt a sztorit k. jól is meg lehetett volna csinálni... Kár...



Még a történet fő szála elmegy, de az aprólékban azért vannak hibák (amiktől néha a hajamat téptem - engem zavarnak, ez van... Holdfényben hóesés, pff... :) )
Logikus történetvezetés: 2 / 5

Az első rész óta sem történt előrelépés, a történet továbbra is logikátlan, tele van hibákkal a főszálban és a mellékszálakban is...
Logikus történetvezetés: 2 / 5

Jól kézbefogható 400 oldalas könyv
Vastagság: 4 / 5
A történet szempontjából vastagnak éreztem, mert már alig vártam sokszor, hogy végigérjek rajta, viszont a használhatóság szempontjából ideális.
Vastagság: 4 / 5

A hajtépést leszámítva élvezhető könyv...
Élvezhetőség: 4 / 5

Olykor vannak benne jó részek, amik élvezhetővé teszik az amúgy nagyrészt unalmas és kiszámítható könyvet... Csak nem elég...
Élvezhetőség: 3 / 5

Hmm... Nem akarok árulkodni, így nehéz bármit is mondani... Van csavar, de amúgy semmi újat nem kap az olvasó...
Történet, karakterek: 3 / 5

Jellemfejlődés nincs, a karakterek nem szerethetőek, és sablonosak, legalább is majdnem mindenki. A történet olyan mint egy rossz házi feladat (gyorsan lemásolunk valamit és átírunk benne ezt-azt).
Történet, karakterek: 2 / 5

A fene essen bele... Nem tudtam letenni....
Letehetetlenség: 4 / 5


Voltak benne jó részek, amikor nem szívesen hagytam abba, de a könyv összességét nézve nagyon kevés... Amúgy meg sokszor azért olvastam, hogy haladjak vele...
Letehetetlenség: 3 / 5

A borítóval nem kaptunk újat (gyakorlatilag ugyanaz, mint a külföldi), a helyesírási-elgépelési hibák súrolják a határaimat, de nem több, mint más könyvben...
Szerkesztés: 4 / 5

A szerkesztéssel nincsen bajom, nem tetszik a borító, de nem is ronda, fogásra, méretre, jó a könyv, itt-ott vannak benne elírási hibák, de nem vészes.
Szerkesztés: 4 / 5

Összesen: 21/30


Összesen: 18 / 30

Érdekes könyv lett... Élveztem az olvasását, ugyanakkor néha a falra másztam tőle... Pontok alapján közepes, azt hiszem, nem véletlenül... Férfi olvasóknak nem ajánlom, szerintem nem bírják végiggyűrni...Nem igazán jó könyv, csak azoknak ajánlom, akiknek tetszett az első... 

Azt hiszem, el fogom olvasni a befejező részt, mert kíváncsi vagyok rá, hogy mi lesz a könyvben, amikor az írónő már harmadszor szerintem nem süti el a "be az arénába gyilkolászni" dolgot...


Idézetek

Pár kedvet hozó vagy éppen elrettentő idézet, véletlenszerűen. És Spoilermentesen!


Én vadászom. Peeta süt. Haymitch vedel.


Anya a legerősebb fájdalomra tartogatja a legerősebb fájdalomcsillapítót, de vajon ki tudja megmondani, hogy melyik a legerősebb fájdalom? Mindig az, amelyik éppen fáj.


Egyszer olyan sokáig marad a víz alatt, hogy már azt hiszem, megfullad, aztán egyszer csak közvetlenül mellettem előbukkan a mélyből, és halálra rémít.
– Ezt ne csináld – mondom.
– Mit? Ne jöjjek fel, vagy ne maradjak lent? – kérdezi.
– Ne gyere fel… Vagyis ne maradj lenn… Ne csináld egyiket se.


Körzetről körzetre fogok utazni, hogy kiállják az éljenző tömegek elé – miközben pontosan tudom, hogy titokban megvetnek és gyűlölnek –, és belenézzek azoknak az embereknek a szemébe, akiknek a gyermekeit én öltem meg…


– Kockacukrot? – kérdezi, és felém nyújtja a kezét. – Eredetileg a lovaknak szánták, de kit érdekel? Ezek a pacik még évekig ropogtathatják a kockacukrot, ellenben te meg én… ha mi meglátunk valami édeset, jobban tesszük, ha rögtön megkaparintjuk.


Valahányszor a mogyoró erőtérnek ütközik, füstfelhő száll fel, a mogyoró megfeketedve és felrepedt héjjal pottyan vissza a földre. 
Kis idő múlva furcsa csámcsogásra leszek figyelmes a hátam mögül, és ahogy megfordulok, látom, amint Mags megpucol és a szájába töm egy megpörkölődött mogyorót. A pofazacskója már tele van, úgy néz ki, mint egy hörcsög.






Képek




Nincsenek megjegyzések: