Vélemény - Pro&Kontra - George R. R. Martin: Sárkányok tánca


Fülszöveg

Közeleg a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az Öt Király háborúja után a túlélőknek most az éhínséggel kell szembenézniük. Az emberek birodalmát védelmező Fal ifjú parancsnoka, Havas Jon a Mások elleni reménytelen küzdelemre próbálja felkészíteni a szétzüllött Éjjeli Őrséget, ám rá kell döbbennie, hogy ellenségei jóval közelebb vannak hozzá, mint gondolná. Stannis Baratheon Észak uralmáért vív elkeseredett harcot a Boltonokkal, miközben Királyvárban a Lannister-ház próbálja megerősíteni Tommen, a gyermekkirály törékeny uralmát a kivérzett Hét Királyság fölött. A Keskeny-tenger másik oldalán Tyrion Lannister, a megvetett és üldözött rokongyilkos sárkányvadászatra indul, ám útja veszélyekkel és váratlan kitérőkkel teli. A világ eközben az ősi városra, Meereenre figyel, ahol Viharbanszületett Daeneryst, Westeros jog szerinti uralkodóját minden oldalról szorongatják ellenségei. Hogy arathat diadalt a Sárkányok Anyja, ha három gyermekére sem számíthat? A végkifejlet csak tűz és vér lehet, ám ki éli túl a sárkányok táncát?

Műfaj: szórakoztató irodalom, fantasy
Kiadó: Alexandra Kiadó, 2012.
Oldalak száma: 1152

Eredeti cím: A dance with dragons
Saját példány
A Tűz és jég dala ciklus 5. kötete

Vélemény

Nehéz bármit is írnom…

Bár az mindenképpen jelent valamit, hogy 10 nap alatt elfogyott :)

Az elejével gondban voltam, mert nem most olvastam az előző kötetet, plusz a sorozat második évadának is most lett vége, és az abban történtek még élénkebben éltek bennem, mint a Varjak lakomája… Aztán belerázódtam és csak olvastam elmerülve a vonaton, a villamoson, a munkahelyemen (persze csak reggel, amíg nem kezdődött el a munkaidő) ;) Nem tudtam letenni (oké, egyharmadánál kicsit leült a sztori)… Az utóbbi három napban már szabályosan rosszul voltam, hogy ott a könyv előttem és Akarom, de nem vehetem a kezembe :)

Azt hiszem, akkor mégis csak tetszett! Martin bácsi hozta szokásos formáját (igen-igen, Mindenben!), most még az sem zavart, hogy a szereplők szerint (nagyjából) kettévágta a történéseket, egyszerűen odavoltam érte! Óriási űrt sikerült pótolnia a sorozat után, de hogy most mi lesz velem jövő tavaszig (sorozat 3. évad), elképzelésem sincs… Mindenesetre nagyon ajánlom, hogy a következő könyvre ne kelljen várni éveket (abba pedig már bele sem merek gondolni, hogy esetleg Martin bácsit elviszik a „Mások” :( )!

Spoilerezni nem akarok, olvassatok!! ;)

Most, hogy így elkészült ez a kis értékelés, úgy döntöttem, hogy megérdemli az 5 csillagot! :)Tökélyre van fejlesztve a fejezetek levágása, és amikor már a harmadik szereplő fejezete lett befejezve a legizgalmasabb résznél, teljesen kiborultam! Egyrészt azért, hogy Miééért pont most??, másrészt pedig azért, mert már magam sem tudtam eldönteni, melyik érdekel a legjobban, melyik szálat akarom minél előbb folytatni. Egen… A bőség zavara :)

Szerencsére az író ettől kissé megkímélt, nem össze-vissza olvastam a fejezeteket, hanem szépen sorban, ahogy ő megálmodta, bár sokszor megfordult a fejemben, hogy valamelyiket inkább most átugrom :)
Sokan írják, hogy el van nyújtva és unalmassá válik, azoknak üzenem, olvassák Umberto Eco: A Foucault-inga c. könyvét és utána nem fogják felelőtlenül használni ezeket a szavakat.

Ez a könyv bizony hosszú, de minden betűje fontos, minden részlet hiányozna, ha kikerülne belőle, és mindvégig fenntartja az érdeklődését az embernek, olvastatja magát.

George R. R. Martin most sem hazudtolja meg magát, kiszámíthatatlan, kegyetlen és bizony nem fél a kedvenc karaktereidet megkínozni vagy elpusztítani. A Tűz és jég dala első könyvében sokan háborogtak Ned halála miatt, a harmadikban megfogta, felrázta, majd hangsebességgel padlóhoz vágta a karaktereit és ezzel megint sokak szélsőséges megnyilvánulást érte el, például hallottam, hogy voltak, akik falhoz vágták a könyvet bizonyos részeknél. 
Nos, azt kell mondanom, az ötödikben a maradék szereplőit is kiszámíthatatlan kegyetlenséggel halmozza el, majd a játéka végén váratlanul, mintha csak kiszámolósat játszana éppen: elpusztítja. Így nem lepődnék meg, ha sokan ezek után megfogadnák, hogy bizony nem fognak többet olvasni e nagy szakállú, a Mikulástól kinézetre csak öltözékében különböző amerikai úr könyveiből. 
A szép az egészben az, hogy ez az író ezek ellenére úgy facsarja kedve szerint a történetet, hogy az mindig hiteles maradjon és olyan élvezetet nyújtson, hogy ezen kijelentők legalább 90 százaléka biztos vagyok benne, hogy a következő könyv megjelenésekor már az első napokban falni fogja annak sorait.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, ez bizony egy mestermű, ami néhol az „érdektelennek” tűnő két izgalmas rész közötti leírásokban is olyan információkat hordoz, amire bizony csak később jön rá az ember, hogy ez az egész lényegét megváltoztatja.

Türelmetlenül várom a Winds of Wintert, a sorozat hatodik részét. Félőnek tartom, hogy sajnos csak sok év múlva tudjuk majd olvasni, az író sajnos nagyon lassan ír, ő maga is attól fél, a sorozat be fogja érni, illetve a másik, amitől tartok, hogy már nem fiatal és bizony ha a 2 még hátralévő könyvre egyenként csak 3 év elkészítési időt számítok, akkor is lesz már 70 éves, mire végez velük, de ezzel szerintem igen optimistán számoltam és bizony ilyen korban már sajnos sok kellemetlen dolog történhet az emberrel. :(

A sorozat befejezéséig még van hátra minimum 2000 oldal, így természetesen vannak elvarratlan szálak, de ettől függetlenül mindennek megvan az oka, minden mindennel összefügg.
Logikus történetvezetés: 5/5

Az író zseniális, a történet szálait kedve szerint csavarja, de mindig minden valami következménye, sok mindent lehet mondani a könyvre de az tény, hogy a hitelességét leginkább e tulajdonsága miatt tudja ennyire fenntartani.
Logikus történetvezetés: 5/5 

Olyan ez a könyv, hogy ha télen olvasnám, amikor már sötétben megyek haza, nem félnék, mert önvédelmi fegyvernek is tökéletes :)
Ettől függetlenül nincs vele gond, nehéznek nehéz, de minden grammját megéri! És az sem mellékes, hogy eleddig még nem esett szét.
Vastagság: 5/5

Közel 1100 oldal maga a történet, de sosem éreztem azt, hogy ez túl sok lenne. Lehet sokakat megrémít a vastagsága, vagy az, hogy ráadásul viszonylag kis betűkkel van írva, de mindez nem baj, sőt a baj az lett volna, ha kevesebb, mert ez így lett pont megfelelően eltalálva.
Vastagság: 5/5 

Mint ahogy már fentebb írtam, nem tudtam letenni! Volt egy "lyuk" a történetben, ahol (egyharmad) talán nem pörögtek annyira az események, de nem tudok rá nem 5 pontot adni.
Élvezhetőség: 5/5


Mindvégig élvezhető, izgalmas, csavarokkal és *cliffhanger-ekkel gazdagon ellátott történet, minden szavát falja az ember.
Élvezhetőség: 5/5



Haladunk a történésekkel, van, akivel több dolog is történt, mások mintha egy helyben toporognának. De Martin bácsi tud mesélni, ezt már eddig is tudtuk.  Most se számíthatunk másra.
Történet: 5/5


A történet szinte él, a karakterek jellemfejlődnek és bizony itt a legtöbbször nem jó és rossz között kell választaniuk hanem rosszabb és legrosszabb között, a helyszínek lélegeznek, a lények nem sablonosak és természetes részei a világnak. A cselekmény kanyarog és halad. És bizony a története olyan és annyira összetett, hogy minél többet ismersz meg belőle, annál jobban tetszik, annál jobban lenyűgöz. 
Történet: 5/5


Hosszúúú... Nagyon hosszú... De aki belevágott a sorozatba és eddig nem adta fel, az van annyira mazochista, hogy most sem fogja. Az biztos, hogy nem bánja meg az olvasást. Sőt! Meg merem kockáztatni, hogy le sem tudja majd tenni :)
Letehetetlenség: 5/5

Mint gyakorlatilag a történt összes többi része, magába szippantja az embert és nem engedi amíg ki nem végzi. Letehetetlen. Fogod olvasni étkezés közben, utazás közben, munka közben, és még rengeteg más cselekedeted közé is be fogod szorítani, hogy legalább egy kicsit még előrehaladhass a könyvben.
Letehetetlenség: 5/5


Nagyon sűrű a szövegek "szövése", rengeteg a betű egy oldalon, úgyhogy nem olyan könnyű olvasni, de ha széthúzták volna kicsit, nem is tudom, mihez kezdenék egy kétezer oldalas könyvvel...
A borító a szokásos, minimalista, amúgy pedig nagyon rendben van a könyv.
A térképekkel most is meggyűlt a bajom...
Szerkesztés: 4/5


Alapvetően nem volt gond a szerkesztéssel, egyedül a térképek nem tetszenek, lehet a baj velem van, de kifejezetten bosszantott, hogy nem tudtam megtalálni mindig az éppen olvasott karakter aktuális helyét, szerintem sokkal használhatóbban is bele lehetett volna tenni őket, a betűk kicsik és az oldalak zsúfoltak, de a vastagsága ellenére is masszív, jó összerakással és tisztességesen megcsinált borítóval rendelkezik a könyv.
Szerkesztés: 4/5


Összesen: 29/30



Összesen: 29/30

Mit is mondhatnék... Szinte tökéletes!Ilyen egy kiváló könyv! Azoknak is bátran ajánlom, akik nem rajonganak a fantasy műfajért, vagy megcsömörlöttek a sok orkokkal és tündékkel teleszórt világokban játszódó elcsépelt történettel rendelkező kiszámítható mesékkel. Ez nem ilyen, itt az író néha gondol egyet, kinyúl a könyvből és lekever két akkora pofont, hogy a fal adja a másikat. 


* Biztosan én vagyok a műveletlen és fölösleges ezt most ide leírnom, de én csak nem régen tudtam meg, mit is jelent ez a szó, és hol - mikor használják.
Tehát a cliffhanger: ez egy filmes sorozatoknál használt kifejezés, amikor a főszereplő az epizód végén olyan váratlan és veszélyes helyzetbe kerül, aminek a végkimenetele nincsen megírva és a szál nyitott marad. A cliffhanger célja, hogy kíváncsiak legyünk a folytatásra. Nos, ez ugyan könyv, de a fejezetek vége rendszeresen így fejeződik be. Ha valaki tud segítsen, van erre valamilyen azonos jelentésű magyar szó?



Idézetek



Pár kedvet hozó, vagy éppen elrettentő idézet, véletlenszerűen. És Spoilermentesen!


"– A farkasok és a nők egy életre házasodnak – mondta gyakran Haggon. – Ha megszállsz egyet, az már házasság. Attól a naptól fogva a farkas része leszel, ő pedig a tiéd. Mindketten megváltoztok. A többi vadat jobb békén hagyni, mondta. A macskák hiúk és kegyetlenek, mindig készek ellened fordulni. A szarvasok és őzek prédák; ha túl hosszú ideig viseli a bőrüket, még a legbátrabb ember is gyávává válik. Medvék, vaddisznók, hódok, menyétek… Haggon szerint szóba sem jöhetnek. 
– Van bőr, amit soha nem akarsz viselni kölyök. Nem tetszene neked, amivé válnál. 
Úgy vélte, a madarak a legrosszabbak. 
– Az ember nem arra termett, hogy elhagyja a földet. Ha túl sok időt töltesz a felhők között, soha többé nem akarsz visszajönni. Ismerek bőrváltókat, akik héjákkal, baglyokkal, hollókkal próbálkoztak. Még emberi alakban is csak ülnek ábrándozva, és azt a rohadt kékséget bámulják."


"Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal – mondta Jojen. – Az az ember, aki nem olvas, csak egyet."


"A törpe megcserélte görbe lábait, és végigszurkálta a többi ujját is. – A pöcsömet is megszúrjam? 
– Nem fog fájni. 
– Talán azt akarod mondani, neked nem fog fájni. Bár akár le is vághatnám, amennyit mostanában használom. 
– Ahogy jónak látod. Majd tartósítjuk, kitömjük és eladjuk szerencsetalizmánként. Egy törpe farkának varázsereje van. 
– Évek óta ezt mondom én is minden nőnek."


"A víz nem jó, ezért iszunk sört."


"Az előző fivéremmel nem voltam megelégedve, az újakban sokkai nagyobb a bizodalmam. Hol kaphatok fegyvert és páncélt? – Disznó is kell, amin lovagolhatsz? – kérdezte Kasporio. 
– Nem tudtam, hogy a feleséged is itt van – vágott vissza Tyrion. – Nagyon kedves tőled, hogy felajánlod, de inkább választanék egy lovat."


"[…] a világ egy nagy háló, és az ember nem érinthet meg egyetlen szálat sem anélkül, hogy a többi meg ne rezzenne."


"Egy térdig sáros, meztelen kislány képtelen volt levenni a tekintetét Tyrionról. Még sosem látott törpét, főként nem orr nélküli törpét. Tyrion grimaszolt és kinyújtotta a nyelvét, mire a kislány sírva fakadt. – Mit műveltél? – kérdezte Kacsa. 
– Dobtam neki egy csókot. Minden lány sírva fakad, ha csókot kap tőlem."


"Nem attól az ellenségtől kell tartanod, amelyik szemtől szemben átkot szór rád, hanem amelyik mosolyog, amikor ránézel, de a hátad mögött a kését feni."


"– A királyod csapdába esett. Négy lépés, és halott vagy. A herceg értetlenül meredt a táblára. 
– A sárkányom… 
– … túl messze van ahhoz, hogy megmentsen. A csata közepére kellett volna mozgatnod. 
– De azt mondtad… 
– Hazudtam. Ne bízz senkiben! És mindig tartsd a közeledben a sárkányodat."


"– Ti, westerosiak mind ugyanolyanok vagytok. Ráhímeztek valami állatot egy darab selyemre, és hirtelen oroszlánok, sárkányok vagy sasok lesztek."


"– A térdelésbe még egyetlen ember sem halt bele – mondta neki egyszer az apja. – Aki letérdel, újra felkelhet, pengével a kezében. Aki viszont nem hajlandó térdelni, halott marad, merev végtagokkal."


"Egy fal csak annyira erős, mint az ember, aki mögötte áll."


"A régi septonom mindig azt mondta, hogy a könyvek beszélő halottak. Én viszont azt mondom, a halottaknak csendben kéne maradniuk. Senki nem akarja hallani egy halott ember fecsegését."


"– Milyen tanulságot szűrhetünk le Volantis történelméből? – Ha meg akarod hódítani a világot, legyenek sárkányaid."


"…Hobb főtt tojást készített, hurkát és aszalt szilvával töltött párolt almát. Az aszalt szilvás alma kitűnő, kivéve a szilva részét. Én nem szeretem az aszalt szilvát. Hobb egyszer gesztenyével keverve apróra darabolta a szilvát, és beletöltötte egy csirkébe. Sose bízz egy szakácsban, uram. Akkor döf hátba egy aszalt szilvával, amikor nem is számítasz rá."


"Kanosnak lenni a második legjobb állapot a részegség után."


"– A napfelkeltét is szeretem. – Olyan volt számára, mint látni egy meztelen szüzet kilépni a fürdőből. Némelyik csinosabb a többinél, de mindegyik tele van ígérettel."




Képek

George R. R. Martin


http://instagram.com/p/I0xmM/

brazil borító
spanyol borító

A Dance with Dragons Redesign
by BAMFCentaur
http://bamfcentaur.deviantart.com/art/A-Dance-with-Dragons-Redesign-268020381




Nincsenek megjegyzések: